Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét

A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét

2016. február 10.
Miért rajong olyan sok ember az SUV modellekért? Mit tudnak ezek az autók, hogy ennyi vásárlót vonzanak? A szakértők szerint a válasz a változó vásárlói igényekben rejlik. Lluís Puerto, a Katalán Királyi Autóklub (RACC) Alapítványának műszaki vezetője szerint megfigyelhető, hogy a társadalmi változások kihatással vannak a vásárlók autóválasztási szokásaikra is.

A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét

Ugyanerre a következtetésre jutott egy másik autóipari szakértő, az ESADE stratégiai tervezés professzora, Jordi Brunat is: „Az autó ma már szinte nélkülözhetetlen eszköz, úgy is mondhatjuk, hogy egyfajta kiegészítő, személyiségüknek, életstílusuknak, szokásaiknak, anyagi körülményeiknek, társadalmi nézeteiknek, szociális kapcsolataiknak kivetülése.”

Éppen ezért a társadalom és az autóipar fejlődése mindig is kéz a kézben együtt haladt. A státuszszimbólum szerepétől, a felsőbb társadalmi osztályok közlekedési formájától indulva több mint 100 éves története során az autó számos funkciót töltött be. Az évek múlásával a társadalom egyre komolyabb elvárásokat támasztott az autókkal szemben. Napjainkban a biztonság, mint meghatározó tényező mellett a legújabb trendek részeként a hálózatba kapcsolhatóság került a figyelem középpontjába, amely „kiemelkedő jelentőségű a következő tíz év megértéséhez.” – véli Puerto. „A számunkra nélkülözhetetlen mobiltelefonokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat integráljuk az autóinkba is, jelenleg éppen ez a folyamat zajlik” - tette hozzá.

Az évek során az autóipar sikeresen alkalmazkodott a változó társadalmi elvárásokhoz. A Katalán Királyi Autóklub (RACC) szakértője szerint jelenleg a kompakt SUV modellek korszakát éljük, térnyerésük pedig elsősorban „azon tulajdonságuknak köszönhető, hogy képesek egy teljes család minden igényét kielégíteni, emellett a városon belüli közlekedésre és a városok közötti hosszú távú utakra is megfelelő alternatívát kínálnak.”

A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét

A SEAT is megragadja a lehetőséget és belép ebbe a kategóriába, február 10-én Barcelonában a nemzetközi sajtónak bemutatja első SUV modelljét. „A Leon megalkotásával bebizonyítottuk, hogy komoly márkaként képesek vagyunk mind a technológia, mind a minőség szempontjából kiemelkedő autókat gyártani” – mondta Arantxa Alonso, a SEAT termékmarketing részlegének munkatársa. Így válik lehetővé a spanyol autógyártó számára a kompakt SUV modellek szegmensébe való belépés és a kiszállítások növelése illetve magas szinten tartása.

Alonso úgy véli, hogy egy SUV vásárló négy alapvető tulajdonságot keres az autójában: az autó robusztus jellegéből adódó nagyobb biztonságérzetet, a legmodernebb formatervet, nagyfokú variálhatóságot és tágas belső teret. Véleménye szerint ezeket a jellemzőket leginkább az átlagosan 52 éves férfi vásárlók mérlegelik, de a hölgyek is igen nagyra értékelik a döntéshozatalnál. „A magas vezetési pozíciónak köszönhetően a hölgyek biztonságérzete nő, ami a városi közlekedéssel kapcsolatos minden félelmet eloszlat. Olyan, mintha egy erődben foglalnánk helyet.” – tette hozzá Alonso.

A spanyol márka számításai szerint ezeknek a modelleknek az értékesítési darabszáma 2020-ig 25 százalékkal nő, amelynek köszönhetően több, mint 1 550 000 ilyen autó fut majd Nyugat-Európa piacain, bizonyítva, hogy „az SUV modellek térnyerése nem múló divat”, tette hozzá Alonso.

A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét

Kulcsszavak: 20V20, autógyár, autóipar, seat, suv
 
A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét A Hyundai Motor új járműteszt-központot létesít a Nürburgringnél A Ford elkötelezett a jövőkutatás iránt A Ford elkötelezett a jövőkutatás iránt A SEAT Barcelonában mutatja be a márka történetének első kompakt SUV modelljét Százszázalékos elektromos Nissan A Seat Smart City Connectivity rendszerével könnyedén megtaláljuk a szabad parkolóhelyeket A Seat Smart City Connectivity rendszerével könnyedén megtaláljuk a szabad parkolóhelyeket A Ford 2020-ig bemutatja elektromos hajtású, 480 km hatótávolságú SUV-modelljét A Ford 2020-ig bemutatja elektromos hajtású, 480 km hatótávolságú SUV-modelljét
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1