Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől

Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől

2015. október 08.
Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a német Volkswagen gépkocsigyártótól, amiért 105 ezer, Romániában eladott gépkocsija a hivatalos értéknél nagyobb mértékben szennyezte a környezetet - jelentette ki csütörtökön Gratiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter.

Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől

A tárcavezető elmondta, hogy a 30 millió euró becslésen alapul, amit a gyártótól származó hivatalos információk hiányában egyelőre úgy számoltak ki, hogy feltételezték, az Euro-5-ös dízelmotorral felszerelt járművek, valójában Euro-4-esek. Ez utóbbi motorral felszerelt járművek után ugyanis magasabb környezetszennyezési adót kellene fizetni. A román minisztérium az ebből származó különbözetet összesítve becsülte fel a kárt.

Amennyiben a gyártó adataiból kiderül, hogy Euro-3-as motorral felszerelt járművek is kerültek Romániába, akkor a kár nagyobb lesz - magyarázta a miniszter, akit a Mediafax román hírügynökség idézett.

A miniszter szerint Románia csak úgy hajthatja be ezt az összeget, ha bírósághoz fordul, és bepereli a német gyártót.

A tárcavezető ismét leszögezte, a 105 ezer gépkocsi tulajdonosának nem kell tartania attól, hogy velük fizettetik meg a különbözetet, mert ők jóhiszemű vásárlók voltak, és nem hibásak.

Romániában október elején felfüggesztették a VW-csoport Euro-5-ös 1,2, 1,6, és 2 literes hengerűrtartalmú dízelmotorral felszerelt járműveinek törzskönyvezését, miután 105 ezer olyan, a VW-csoport által gyártott dízelmotoros járművet adtak el, amelyekbe a gyártó beszerelte a károsanyag-kibocsátási teszteket megtévesztő szoftvert.


Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől
Kulcsszavak: autógyár, autóipar, dízelmotor, kártérítés, románia, Volkswagen Csoport
 
Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől Európában is erősítené pozícióját a Chevrolet 920.700 Volkswagen került piacra az év első két hónapjában 920.700 Volkswagen került piacra az év első két hónapjában Kedden újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban Kedden újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban Kínában gyártott személyautói közül hétezret Európába exportál a Tesla Kínában gyártott személyautói közül hétezret Európába exportál a Tesla Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől Kategóriája legtakarékosabbja az intelligens technológiákkal érkező Ford Fiesta Van
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1