Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Idén is motorozással indult a tanév a Pető Intézetes gyerekeknek |
||
2015. szeptember 04.
Az ötödik éve megrendezésre kerülő Négy kerékről két kerékre elnevezésű rendezvény idén ismét sok mozgáskorlátozott gyermek számára tette kellemesebbé a tanévkezdést.
|
137 motoros gyűlt össze szeptember 3-án délután, a Pető Intézet parkolójában, hogy a mozgássérült gyerekek a vasparipák nyergéből csodálhassák meg a főváros utcáit. A rendezvényen Magyarország motoros hírességei is részt vettek, így a gyerekek együtt motoroztak Gergely István – olimpiai bajnok vízilabdással, Harsányi Levente színművésszel, Kovács KOKO István világbajnok bokszolóval, Müller Attila televíziós műsorvezetővel, Semmi-Kis Tünde modell és motorversenyzővel, Sípos Imre színművésszel, Szabó Győző színművésszel, Szűcs Sándor színművésszel, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzővel, Varga Viktor énekessel. A rendezvényen kialakult fergeteges hangulatról Szujó Zoltán sportriporter gondoskodott. A már jól bevált útvonalon haladt idén is a konvoj, a 8 km-es motoros felvonulás a Pető intézettől (Budapest XI., Villányi út 67) indult majd az Alkotás út - Márvány utca – Alagút – Lánchíd – Apáczay Csere János utca – Belgrád rakpart – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi út útvonalon tért vissza az intézetbe. A motorosok és az utasok teljes biztonságát a Groupama Biztosító biztosította, a BRFK motoros rendőrei tették lehetővé a motorok akadálytalan haladását a főváros utcáin. A Mentőmotor Alapítvány jóvoltából egy mentő motor egy fő mentő szakápolóval kísérte a sort. Az intézetbe bennmaradt gyerekeknek, akik nem akartak motorra ülni a Honda Hungary és a Honda Safety Hungary motoros vezetéstechnikai szimulátorokat biztosítva teremtett lehetőséget arra, hogy a gyerekek kipróbálhassák a motorvezetés élményét. A Mini Ring a Hungaroringről, különféle játékok formájában tette lehetővé a felhőtlen szórakozást, de lehetőség volt a KRESZ táblákat is megismerni játékos formában. Ajándékkal kedveskedett az eseményen résztvevő motorosoknak a Dr. Rose Magánkórház, és a Groupama Tanpálya különféle kedvezményeket felajánlva annak a 137 motorosnak, akik szabadidejüket nem sajnálva egy felejthetetlen élményt biztosítottak a Pető Intézetes gyerekek számára. "Ötödik éve szervezem meg a Négy kerékről két kerékre elnevezésű jótékonysági motoroztatást. Évek óta nagy sikernek örvend a rendezvény, mely egyszerre okoz örömet gyermeknek és motorosnak egyaránt. Az évek alatt már fix párok is kialakultak motorosok és gyerekek között, sokan már név szerint keresték a Pető Intézetes kis utasukat. Boldog vagyok, hogy 136 motoros társam segítségével újra egy olyan élményt adhattunk a gyerekeknek, melyet a hétköznapokban nincs lehetőségük átélni. Idén a Budapest Tuk-Tuk segítségével már az összes motorozni vágyó mozgássérült gyereket ki tudtuk vinni, sőt akadt olyan motoros is, akinek nem jutott utas."– nyilatkozta Császár Claudia a rendezvény főszervezője. Kulcsszavak: Honda Hungary, Honda Safety Hungary, motorkerékpár, Pető Intézet
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|