Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is

A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is

2015. augusztus 07.
Továbbra is sikeres a Škoda: 2015 első felében a cseh autógyártó növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is. Január és június vége között 4,2 százalékkal, 544 300 darabra bővült az ügyfeleknek kiszállított járművek száma, ami új rekordot jelent.

A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is

Az árbevétel 7,5 százalékkal, 6421 milliárd euróra emelkedett, így most először sikerült a márkának már az első félévben meghaladni a hatmilliárd eurót. A működési eredményként elkönyvelt 522 millió euró 22,8 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának eredményét.

„Nyereségesen növekedett az első félévben a Škoda” – mondta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Škoda igazgatótanácsának elnöke. „A korszerű és széles modellpalettánk kiemelkedően népszerű az ügyfelek körében. A Nyugat- és Közép-Európában jelentősen bővülő értékesítés ellensúlyozni tudta az Oroszországot, Ukrajnát és az utóbbi két hónapban Kínát is jellemző nehéz piaci körülményeket” – nyilatkozta Prof. Vahland.

A Škoda árbevétele az év első hat hónapjában 7,5 százalékkal emelkedett és elérte a 6421 milliárd eurót (2014 első félévében: 5974 milliárd euró). Ugyanebben az időszakban a működési eredmény 522 millió euróra adódott (2014 első félévében: 425 millió euró), ami 22,8 százalékos emelkedést jelent. Az árbevétel-arányos működési eredmény a 2014 első felében mért 7,1 százalékról 8,1 százalékra növekedett.

A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is

Az eredmények javulása főként a szélesebb termékportfóliónak és az alacsonyabb nyersanyagáraknak köszönhető. A nettó likviditás 2696 milliárd euróra emelkedett. A beruházások értéke elérte a 146 millió eurót (2014 január eleje és június vége között: 149 millió euró).

„A Škoda az első félévben a részben kihívásokkal teli piaci környezetben ismét bizonyította pénzügyi erejét és jövedelmezőségét” – mondta Winfried Krause, a Škoda igazgatótanácsának pénzügyekért felelős tagja. „A folyamatosan javuló eredmények és a jelentős nettó likviditás a vállalat stabil pénzügyi helyzetét mutatja. A változékony körülmények és az egyes piacokra jellemző nehéz helyzet miatt továbbra is kulcsfeladat a szigorú költséggazdálkodás az egész vállalat részére” – tette hozzá Krause.

Kulcsszavak: autógyár, autóipar, értékesítés, gazdaság, jármű kereskedelem, skoda
 
A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is Nőtt a Nissan nyeresége tavaly Mi volt a trend az autóiparban 2017-ben? Mi volt a trend az autóiparban 2017-ben? A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is Újabb rekordéve lehet a Bentley Motorsnak A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is Kinevezték az ÁAK új vezérigazgatóját Keresettek a magyar használt autók külföldön Keresettek a magyar használt autók külföldön
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1