Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A BMW a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon

A BMW a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon

2015. augusztus 06.
A BMW a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a vadonatúj 7-es BMW-t állítja a középpontba, és mint ilyen, a bajor gyártó kiállítói standjának szerkezeti felépítéséhez a márka zászlóshajójának jövőbe mutató innovációi és úttörő járműtechnológiái adták az alapot.

BMW 7-es sorozat

A márka standját egy exkluzív bemutatóterem stílusában alakítják majd ki, amelynek strukturális megoldásai és rendhagyó behatásai magukkal ragadják majd a látogatókat.

A vadonatúj BMW 7-es sorozat a modern luxus megtestesítője, amelyet a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon kortárs művészeti alkotások képében is bemutat a gyártó, a zászlóshajó csúcstechnológiás járműmegoldásait állítva a középpontba – ezáltal megnyitva az utat a BMW többi modellje felé is.

A 400 méter hosszú pályaív mellett a BMW standjának másik központi eleme a kör alakú színpad lesz, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók minden szögből megcsodálhassák a vadonatúj 7-es BMW-t, amelynek bemutatója a felső szinten is folytatódik majd: a „BMW 7-es sorozat galériája” átfogó betekintést enged a vadonatúj 7-es BMW úttörő technológiájába és a modern luxus világába. Esztétikus megjelenés, a részletekre való összpontosítás és kiváló mérnöki szaktudás jellemzi az új modellt, amely új szintre emeli a prémium fogalmát. Mindezt különleges, profi manufaktúrák egyedülálló járműrészletei illusztrálják majd, például a Nymphenburgi Porcelán Manufaktúra alkotásai.

A 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalon BMW-standján a nagyérdemű három kiállítói teremben veheti majd részletesen szemügyre a vadonatúj 7-es BMW-t: az első teremben egy M Sport csomagos modellt, a másodikban a BMW 7-es sorozat Design Pure Excellence csomaggal felszerelt modelljét, míg a harmadikban az eDrive kivitelt, a BMW 740Le modellt állítja ki a bajor gyártó.

BMW 7-es sorozat

A járműveket mindhárom teremben kiváló minőségű, intuitív eszközök és kiállítási tárgyak egészítik majd ki, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a látogatók még inkább elmélyüljenek egy-egy technológia sajátosságaiban. Az interaktív multimédiafalnak köszönhetően például a látogatók a vadonatúj 7-es BMW-ben debütáló kézmozdulat-vezérlést is kipróbálhatják.

Innovatív, intelligens és nagyszabású standfelépítményével a BMW arra buzdítja vendégeit, hogy sétálják körbe a kiállítói teret és személyesen megszerzett élmények útján fedezzék fel a vadonatúj BMW 7-es sorozatot. A kör alakú nyílások és átjárók izgalmas perspektívákból láttatják a kiállított modelleket, ráadásul általuk sokkal inkább áttekinthetővé válik a bajor gyártó standja. A kör alakú nyílások nagyobb teret eredményeznek, miközben ízlésesen kötik össze a felső szinten található luxus szegmens képviselőit az alsó szinten pózoló prémium modellekkel.

A BMW i almárka középpontjában az innovatív töltési koncepciók és az elérhető szolgáltatások állnak majd, természetesen a BMW i3 és a BMW i8 modellek mellett.

A BMW Connected Living az innováció következő lépcsőfokaként debütál a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon, ahol a BMW i olyan intelligens alkalmazásokat mutat be, amelyek messze túlmutatnak a színtiszta mobilitási megoldásokon és a felhasználó életének egyéb területein is segítséget nyújtanak. Valóban, a BMW i Frankfurtban ismét bebizonyítja innovációs erejét és kihangsúlyozza létjogosultságát: az úttörő, hosszú távon fenntartható személyes mobilitást.

BMW i3

A BMW i almárka tágas standja az alsó szintről a felső szintre is átterjed majd, ahol egy kiállított BMW i8 modell mellett az olyan fejlett járműtechnológiák, mint a Carbon Core karosszéria-kialakítás és a lézer fényszóró, a luxus modernkori értelmezését prezentálják.

BMW eDrive – a belsőégésű BMW TwinPower Turbo erőforrás teljesítménye egy elektromos motor hatékonyságával egyesítve: a BMW i almárka technológiai innovációit a BMW egyre több modellje örökli meg, a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a BMW eDrive technológiával szerelt BMW 2-es sorozat, BMW 3-as sorozat, BMW X5 és BMW 7-es sorozat is bemutatkozik. A látogatók egy olyan környezetben élhetik át eme jövőbe mutató újdonságok nyújtotta élményeket, amelyek a járműtechnológia információit erős érzelmi kötődéssel egyesítik.

Frankfurtban nem kevesebb, mint öt kiállított modell képviseli majd a BMW M divíziót, köztük a vadonatúj BMW M3 limuzin világpremierjével. A stand-kialakítás, a digitális technika és a fények együttesen tökéletes atmoszférát teremtenek eme nagyteljesítményű modellek hiteles bemutatásához. A vörös, tükröződő falak és a pulzáló fények dinamikus hangulatot varázsolnak majd a BMW M modellek köré, amelyek így magukkal ragadóbbak lesznek, mint valaha.

A kreativitás és a szaktudás együttesen lebilincselő műalkotásokat eredményez. Frankfurtban a BMW M divízió alá tartozó BMW Individual magas szintű szabványai, kiemelkedő anyagminőségei és tervezőmérnökeinek szaktudása kézzel készített járműkülönlegességek képében gurul ki a nagyközönség elé. Az egyedi minták széles választéka és a személyre szabható opciók négy modellben mutatkoznak be, a középpontban a BMW Individual BMW 750 Li modellen alapuló dizájntanulmányával.

BMW X5

A vadonatúj BMW X1 modellt ugyancsak a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatja be először a BMW. A világszerte több mint 730 000 példányban elkelt, osztatlan sikernek örvendő modell második generációja a BMW X modellcsalád jellegzetes felépítésével pózol majd a kamerák kereszttüzében, még több belső teret és még nagyobb funkcionalitást kínálva jövőbeni tulajdonosainak.

A bajor gyártó látványos módon illusztrálja majd frankfurti standján a robosztus Sports Activity Vehicle kompromisszumot nem ismerő képességeit: a standon egy 50 négyzetméter alapterületű, sziklás felépítmény magasodik majd mindkét szint fölé, amely így tökéletes pozícióban láttatja az új BMW X1 modellt – hiszen az épített útról letérve éppúgy otthon érzi magát, mint a nagyvárosi környezetben.

Minden idők legsikeresebb BMW-modellsorozata, a BMW 3-as sorozat a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon ünnepli évfordulóját. A modell, amely még ma is a bajor gyártó legnépszerűbb négykerekűje, 40 évvel ezelőtt került gyártásba, életre keltve az autógyártás történetének egyik új korszakát.

A BMW standján különböző formátumú portrékkal emlékeznek majd meg a legendás sportlimuzin negyven esztendős történetéről és a hat modellgeneráció sajátosságairól, kezdve az első 3-as BMW hathengeres benzinmotorjával, amely megteremtette a középkategóriájú sportlimuzin szegmensét, amely a legújabb BMW 3-as sorozattal még napjainkban is elsöprő népszerűségnek örvend.

Frankfurtban a BMW standján kap majd helyet a BMW Motorrad is, amely idén öt kétkerekűvel képviselteti magát a kiállításon: a BMW F 800, a BMW S 1000 RR, a BMW S 1000 XR és a BMW R nineT mellett a BMW egyedülálló scrambler-értelmezését, a BMW Concept Path 22 modellt is megcsodálhatja a nagyérdemű. A minimalista járműtervezés alapelvei szerint elkészített motorkerékpár-különlegesség minden formája és felülete funkcióval bír.

A márkák és modellcsaládok mellett a BMW Group Junior Campus idén is lehetőséget biztosít majd a gyerekeknek a szórakozásra, a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalon mobilitási témáival. A „Hall 11 North” csarnok szabadtéri területén a 11-14 év közötti fiatalok játszva tanulhatnak a fenntarthatóságról, a mobilitásról, a technológiáról és a járműtervezésről, sőt mi több, a „Mobilitási Küldetés: Fejlesztés. Építés. Teszt.” mottó alatt gokartot is tervezhetnek majd a képzett oktatók és fejlesztők segítségével, amelyet ezután speciális tesztnek vetnek alá. A programok természetesen ingyenesek lesznek a gyerekek és a fiatalok számára, egy előzetes regisztráció azonban szükséges a bmwjuniorcampus@erlebniskontor.de e-mail címen. A jegyek az autószalon teljes időtartama alatt érvényesek.

Kulcsszavak: autókiállítás, autószalon, bmw, BMW 7-es, Frankfurt, i3, i8, IAA, X5
 
A BMW a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon Az Alfa Romeo 4C Spider világpremierje a a 2014-es Genfi Autószalonon A BMW a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon A Genfi Autószalonon merész tanulmányautójával mutatja be a jövőt a Nissan Az új 5-ös sorozat 2017 februárjában érkezik Magyarországra Az új 5-ös sorozat 2017 februárjában érkezik Magyarországra A Stellantis, a GM és a Ford hat új autót hoz a 2024-es Detroiti Autószalonra A Stellantis, a GM és a Ford hat új autót hoz a 2024-es Detroiti Autószalonra Az I.D. VIZZION genfi világpremierjével szemlélteti a Volkswagen az új I.D. modellekben rejlő lehetőségeket Az I.D. VIZZION genfi világpremierjével szemlélteti a Volkswagen az új I.D. modellekben rejlő lehetőségeket
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1