Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

2015. május 11.
A részeredmények alapján a Budapesti Műszaki Egyetem "Műszakik" csapata nyerte összesítettben a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, amelyet május 8-9-én rendeztek Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek seregszemléjén hét ország, 47 csapatát előzték meg a budapesti egyetemisták.

A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg Egerben a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt május 8-9-én. Hét évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a verseny, hogy a hazai mérnökhallgatóknak játékos keretek között biztosítsanak gyakorlati lehetőséget a szervezők. A feladat tehát idén is adott volt az egyetemek számára: sűrített levegővel hajtott járművet kellett tervezniük és építeniük a tavaszi megmérettetésre.

A rendezvény 2008 óta jócskán kinőtte magát: a kezdeti 16 csapat helyett 2015-ben már 48 jármű - köztük 24 külföldi - sorakozott fel a pénteki ünnepélyes megnyitó alkalmával. A Dobó téri felvonulást egy előselejtező követte, ami a szombati távolsági futam rajtsorrendjéről döntött.

A másnapi futamon ez a versenyszám kiemelkedő eredményt hozott: a Budapesti Műszaki Egyetem "Műszakik" csapata majdnem megduplázta a Debreceni Egyetem tavalyi 7776 méteres teljesítményét. Egy töltet levegővel, a szabályok szerinti 15 kilométeres átlagsebességet tartva, 12990 métert tettek meg. A második helyezett Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) 8490, a harmadik 4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) 6169 méterig jutott.

A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

Az ügyességi verseny során egy kibójázott pályán kellett három menet alatt minél jobban teljesítenie a versenyzőknek, a kieséses előfutamok után három jármű csapott össze a döntőben, ahol egy izgalmas küzdelem után, kiélezett befutóval a Kecskeméti Főiskola "Tandofer" csapata ért elsőként célba, nyolctized másodperccel megelőzve a Pécsi Tudományegyetem Pollroth nevű társaságát.

A gyorsulási számban egy 220 méter hosszú, kanyarral nehezített szakasz várt az egyetemistákra, mely ismét a BME-s "Műszakiknak" feküdt leginkább: 23.871 másodperces idővel a teljes mezőnyt megelőzve ismét a dobogó legfelső fokára állhattak. Másodikként a Pollroth ért célba, szűk 2.3 másodperces hátránnyal.

Az összesített versenyt a tavalyi év után ezúttal is a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói nyerték meg, de emellett díjazták a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet és a legjobb futóművet is. A szeniorok esetében a BME volt hallgatói hozták el az első díjat: a normál kategória tavalyi győztese, a "Kakukktojás" nyerte a már diplomás mérnökök csörtéjét.

A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

"Nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre több csapat száll harcba a Pneumobil Versenyen, ráadásul azt is élmény látni, hogy az elmúlt hét esztendő alatt milyen mértékben fejlődtek a versenyző járművek" - mondta el Pekk Enikő, a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője az eredményhirdetést követően. "A gyakorlati programnak az élményen túl munkaerő piaci tekintetben is komoly jelentősége van: tapasztalataink alapján ugyanis a résztvevő hallgatók nagy százalékát felkarolják az autóipari gyártó cégek" - tette hozzá.

Kulcsszavak: Eger, egyetem, pneumobil, verseny
 
Már Londonban vannak a magyar diákok a Shell Eco-marathon versenyen Már Londonban vannak a magyar diákok a Shell Eco-marathon versenyen A BME győzött az egri Pneumobil versenyen Az Infiniti Q50 bekerült a 2014-es "World Car of the Year" választás döntőjébe A BME győzött az egri Pneumobil versenyen Skoda Rapid Spacebackért vetélkedik a család A BME Formula Racing Team csapat összetettben a 6. helyen végzett Olaszországban A BME Formula Racing Team csapat összetettben a 6. helyen végzett Olaszországban A BME győzött az egri Pneumobil versenyen A TMG GT86 Kupa biztosan folytatódik 2015-ig
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1