Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia

A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia

2015. április 09.
Komoly kitüntetést kapott a Škoda Fabia: a teljesen új fejlesztésű és alapvetően új formai kialakítású kisautó elnyerte a hőn áhított „Red Dot Award” díjat kiemelkedő termékdizájnjáért.

A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia

A „Red Dot Award” díjakat évente ítéli oda a neves nemzetközi szakértőkből álló zsűri. A „Red Dot Award: Termékdizájn” kategóriáiban csak az idei évben 56 ország 1994 résztvevője 4928 nevezést nyújtott be, így ez a világ egyik legnagyobb és leginkább nemzetközi termékversenye. A Škoda Fabia harmadik generációja immár a nyolcadik Škoda modellcsalád, amely e kitüntetésben részesül.

Európában már 2014. novembere óta kapható az új Škoda Fabia. A kisautó teljesen új, érzelemdús és erős karakterű fellépése lenyűgöző. Még erőteljesebb formatervének köszönhetően a népszerű modell egyértelműen sportosabb, markánsabb és kifejezőbb elődjénél, emellett kiegyensúlyozott arányok, kristályszerű formai megoldások és határozott élek jellemzik. Az új Škoda Fabia fiatalosabb és vagányabb, karakteres kisautó – szenvedélyes, modern és számos lehetőséget kínál a személyre szabásra. Az új Škoda Fabia az első sorozatgyártású modell, amelyen megjelennek a Škoda VisionC tanulmányautó formai megoldásai.

A Škoda új formanyelvezete a „Red Dot Award” zsűrijét is meggyőzte. Az új Fabia modellnek egy alapos vizsgálaton kellett megfelelnie egy 38 fős zsűri előtt, a 25 országból érkezett magas rangú szakértők sorában formatervezési professzorok, formatervezők és szakújságírók is szerepeltek. A jármű dizájnját többek között olyan szempontok alapján értékelték, mint az innováció, a funkcionalitás, az ergonómia és az időtállóság. A környezetvédelmi összeegyeztethetőség és a funkcionalitás egyértelműsége is befolyásolták a végeredményt.

A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia

„Az új Fabia olyannyira dinamikus és erőteljes karakterű, mint még soha, ez minden idők legérzelemdúsabb Fabia modellje” – mondja Jozef Kabaň főtervező. „Örömünkre szolgál, hogy az új formanyelvezetet az ügyfeleink és a szakértők egyaránt kiemelkedőnek ítélik. A »Red Dot Award« kitüntetés megerősíti, hogy jó úton járunk a Škoda formanyelvének továbbfejlesztésével” – teszi hozzá Kabaň.

Formaterve mellett a műszaki tartalom és a funkcionalitás terén is új mércéket állít az új Škoda Fabia a kategóriájában. A kisautó kimagasló környezeti mutatóival és a nagyobb méretosztályokból származó csúcstechnikával nyűgözi le az ügyfeleket. A Škoda márkára jellemzően nagyvonalú a térkínálat is – a modellt többek között a kisautók kategóriájának legnagyobb csomagtere jellemzi. A magas fokú praktikum is ismert márkajegy, így az új Fabia fedélzetén akár 19 furfangos „Simply Clever” megoldással találkozhatunk.

Az érzelmek és a funkcionalitás tökéletes elegye a piacon is bizonyít: 2015 első két hónapjában a Fabia kiszállításai Nyugat-Európában 11,7 százalékkal, Közép-Európában 32,7 százalékkal nőttek.

A Škoda márka immár nyolcadik alkalommal nyerte el „Red Dot Award” kitüntetést. A cseh autógyártó első modelljeként 2006-ban a Škoda Octavia Combit tüntették ki a díjjal. A hőn áhított minőségi pecsétet 2007-ben a Škoda Roomster, 2008-ban a Škoda Fabia második nemzedéke kapta meg. Egyszerre két modell is megszerezte a „Red Dot” díjat 2010-ben: a Škoda Yeti és a Škoda Superb Combi. Ezt követően a formatervezési díjat 2013-ban a Škoda Rapid alsó-középkategóriás limuzin hozta el, majd az elmúlt évben a Škoda Rapid Spaceback.

Kulcsszavak: díj, fabia, formatervezés, Red Dot díj, skoda
 
A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia A Ford az egyetlen autógyártó 2013 legnépszerűbb márkái között A BMW több mint ötven díjat nyert el 2014-ben A BMW több mint ötven díjat nyert el 2014-ben 85 éve sikeres – A ŠKODA a Monte Carlo Ralin 85 éve sikeres – A ŠKODA a Monte Carlo Ralin A SEAT az első autóipari vállalat Spanyolországban, amely megszerezte az ISO 14006 minősítést A SEAT az első autóipari vállalat Spanyolországban, amely megszerezte az ISO 14006 minősítést A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia A teljes egészében átdolgozott Skoda Yeti a Franfurti Autószalonon debütál
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1