Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába

Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába

2015. június 20.
Negyedik alkalommal látogat el Szlovákiába, az 5922 méter hosszú versenypályára a FIA Túraautó-világbajnokság népes mezőnye. Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője a 6. helyen várja a folytatást.

Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába

Michelisz 2012-ben nagyon gyorsan fölvette a Slovakiaring ritmusát és megnyerte, életében először, a kvalifikációt; 2013-ban és tavaly pedig a dobogó harmadik fokára állhatott, mindkétszer, az első futamon.

Sajnos a Honda korábbi öt fős családjából továbbra is csak négy  autó indul, mivel a Proteam Racing bejelentette, hogy  a csapat kivonul az idei évi szezonból. Változás történt a Nika Racingnél is, ugyanis az argentin Nestor Girolami veszi át a svéd Rickard Rydell helyét. Egyelőre két versenyhétvégére szól a megállapodás, a második a portugáliai Villa Real lesz.

A szlovákiai futamon rajthoz áll a szlovák Mato Homola a Campos Racing színeiben egy Chevrolet RML Cruze volánja mögött.

Úgy tűnik, hogy a holland Nicky Catsburg számára sikeres volt az oroszországi bemutatkozás, hiszen most is a LADA Vestát fogja vezetni, így a gyári csapat teljesnek tűnik (Huff – van Lagen – Carsburg).

A FIA Túraautó-világbajnokságot továbbra is az argentin José María Lopez vezeti (199 pont), megelőzve két francia csapattársát Yvan Mullert (164 pont) és Sébastian Loeböt (135 pont). Mind a hárman 60 kg plusz súllyal fognak versenyezni ezen a hétvégén is.

Nem csak Citroenek cipelnek ezt a plusz súlyt, hanem a Hondák is és 50 kg-mal leszek nehezebbek a Chevrolet Cruezok a szlovákiai versenyhétvégén.

Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába

Michelisz Norbert:


A Slovakiaring közel áll a szívemhez, ugyanis rengeteg Magyar szurkoló látogat ki rendszeresen erre a helyszínre, ráadásul itt szereztem meg első pole pozíciómat a WTCC-ben és álltam dobogón az elmúlt két évben. Az elmúlt versenyek eredményei után egyértelműen az erős pontszerzés a célunk Szlovákiában is. Ez ugyanakkor nem lesz egyszerű, ugyanis az előző versenyhétvégék hondás sikerei következtében a maximális ballasztsúllyal kell nekivágnunk a versenyeknek.

Kulcsszavak: autósport, michelisz, szlovákia, túraautó-vb, wtcc
 
Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába A Toyota TS040 HYBRID Silverstone-i premierje Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába Magyarországra érkezik a Citroen C-Elysée WTCC Folytatódik a küzdelem a bajnoki pontokért Folytatódik a küzdelem a bajnoki pontokért Tripla BMW-dobogóval búcsúzik Európától a DTM Tripla BMW-dobogóval búcsúzik Európától a DTM Hat győzelemmel megvan Tim Gábor bajnoki harmadik helye Hat győzelemmel megvan Tim Gábor bajnoki harmadik helye
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1